U9-ES CSAPAT
Talent 2019 SE - Szécsény VSE U9 gyakorlómérkőzés
A szécsényi egyesület kezdeményezésére 04. 23-án, kedden a Dózsa György Általános Iskolában lehetőségünk nyílt gyakorló mérkőzéseket játszani. A gyerekek a napköziből izgatottan érkeztek és várták a másik csapatot, hiszen ilyenben még nem volt részük korábban. Az iskola 2 műfüves pályájának köszönhetően minden játékos megfelelő játéklehetőséghez jutott és nagyon jól érezték magukat!
Bízom benne, hogy lesz még lehetőségünk hasonló gyakorlásra. Köszönjük a szécsényi edzőknek, Végh Ferencnek és Kelecsényi Gábornak, hogy elhozták a srácokat és tudtunk játszani egy jót!
2. Tavaszi Bozsik Fesztivál
2024.04.14 Balassagyarmat, Kövi Pál Sportközpont
Vasárnap megrendezték a korosztály számára a 2. tavaszi Bozsik fesztivált. Szerencsére a betegségeken túllendülve, az edzésre járó gyerekek nagyobbik része részt tudott venni a jó hangulatú eseményen!
Nagy öröm számomra, hogy az önfeledt játék közben is egyre gyakrabban visszaköszönnek az edzéseken gyakorolt technikai elemek.
U7-U9 1. tavaszi Bozsik fesztivál
2024.03.24 Kövi Pál Sportközpont
Eljött az idő, hogy a kisebb korosztályok számára is megkezdődjön a szabadtéri Bozsik fesztiválok sorozata!
A gyerekek nagy izgalommal érkeztek az eseményre, hiszen jó ideje nem volt lehetőségük ilyen nagy létszámú rendezvényen összemérni tudásukat társaikkal. A szeles idő ellenére is bátran, ügyesen játszottak a szabályokat betartva. A másik pályákra át-át pillantva is láttam, hogy visszaköszöntek olyan technikai elemek amelyeket az edzéseken gyakoroltunk, külön öröm számomra hogy versenyszituációban a gyerkőcöknek maguktól is eszükbe jut ezeket alkamazni!
Az eseményen mindenki nagyon jól érezte magát, mennek tovább az edzések melyeken szeretnénk tovább fejlődni!
U9 3. Téli Bozsik Fesztivál
2024.02.17, Balassagyarmat
Megrendezésre került a 3. Téli Bozsik Teremfoci az U9-es korosztály számára, melyen az előző két alkalomhoz hasonlóan szép létszámmal képviseltették magukat a csapatban szereplő gyerekek! Sok jó megoldás, bátor játék mellett jó hangulatban teltek a mérkőzések melyeken sikerélmény is akadt a srácok számára! Külön öröm, hogy a téli alkalmakon is sikerült szinte minden kis focistának lehetőséget adni a játékra! (1-2 gyerecske betegség vagy családi programok miatt nem tudott részt venni) Az edzéseket folytatjuk és remélem hasonlóan jó részvételi aránnyal fogunk szerepelni a márciustól kezdődő tavaszi - már kint megrendezett- eseményeken is!
BOZSIK FESZTIVÁL
2023.12.09. Balassagyarmat, Kiss Árpád Általános Iskola
Szombaton rendezték az első téli teremfocit az U9-es korosztálynak, ahol a résztvevő 4 csapat jó színvonalú, izgalmas mérkőzéseket vívott egymással. A szép számmal jelen lévő szülőknek köszönhetően nagyon jó hangulatú esemény volt, melyen a gyerekek próbálták alkalmazni az edzésen elsajátítottakat. Nagyon sok jó dolgot láttam a srácoktól az elmúlt időszakban, természetesen vannak még hiányosságok, amivel nincsen semmi gond, mert egy nagyon hosszú tanulási folyamat elején járnak. Véleményem szerint sikerült előrelépnünk az elmúlt fél évben, köszönhetően a gyerekek edzéseken tanúsított magatartásának, odafigyelésének és szorgalmának!
Most egy rövid szünetre vonulunk, januárban pedig folytatjuk az edzéseket!
U9 4. BOZSIK FESZTIVÁL
2023.11.12 Balassagyarmat, Kövi Pál Sportközpont
Vasárnap került megrendezésre az őszi szezon utolsó szabadtéri Bozsik fesztiválja, melyen - nagy örömömre - kimondottan sok játékosunk tudott megjelenni és játszani. Jó látni, hogy a foglalkozásokon elsajátított és gyakorolt dolgok egyre gyakrabban megjelennek mind az edzéseken, mind a fesztiválokon. A téli időszakban is folyamatosan fognak zajlani a foglalkozások, és próbálunk tovább fejlődni.
Vasárnap rendezték a 2. fesztivált az U9-es csapatunk számára, melyen az időjárás sokkal barátságosabbnak bizonyult mint az első alkalommal. A gyerekek ügyesen és nagy kedvvel játszottak, melynek eredményeképp sok szép megoldást láthattunk tőlük! Az edzéseken folytatjuk a gyakorlást, csak így tovább!
VASÁRNAP KERÜLT MEGRENDEZÉSRE AZ IDEI ELSŐ BOZSIK FESZTIVÁL
AZ U9-ES KOROSZTÁLY SZÁMÁRA
2023.09.24 Balassagyarmat Kövi Pál Sportközpont
A barátságtalan idő ellenére egyesületünk játékosai szép számmal jelentek meg az eseményen. Többen először vettek részt - ebben a korosztályban – Bozsikos rendezvényen, így a kezdés előtt a rossz idő ellenére is nagy volt az izgalom és a várakozás. A szokatlan, csúszós talaj ellenére a gyerekek lelkesen játszottak!
Köszönöm a részvételt mindenkinek! Csak így tovább!
Mezei Gábor (felkészítő)
U9 4. BOZSIK FESZTIVÁL
2023.05.15 Kövi Pál Sportközpont, Balassagyarmat
Hétvégén került megrendezésre az U9-es korosztály számára az utolsó idei Bozsik fesztivál. A borongós szürke időjárás kezdetben kissé érződött a fesztivál hangulatán! A hidegebb időjárás ellenére mindenki lelkesen vett részt a mérkőzéseken, melyeken sok ügyes megoldás született!
Remélem jövőre is találkozhatunk a srácokkal a különböző korosztályos Bozsik rendezvényeken!
U9 3. BOZSIK FESZTIVÁL
2023. 04. 30. Balassagyarmat
Hétvégén került megrendezésre a 3. U9-es Bozsik fesztivál a Kövi Pál Sportközpontban. Az esemény kellemes tavaszi időben zajlott, ahol sok ügyes kis játékost láthattak a kilátogatók. A gyerekek ügyesen, felszabadultan játszottak, próbálták az edzésen gyakoroltakat alkalmazni játékszituációkban! A rendezvényen ismét pozitív élményeket szereztek a kis focisták!
U9 2. TAVASZI BOZSIK FESZTIVÁL
2023.04.16. Balassagyarmat
Vasárnap rendezték a 2. tavaszi Bozsik fesztivált az U9-es korosztály számára. A rendezvényre napsütéses tavaszi időjárásban került sor, mely megalapozta a pozitív hangulatot! Az eseményen szépszámmal vettek részt egyesületünk kis focistái, akik közül többen először voltak ilyen Bozsikos fesztiválon. A mérkőzések végeztével minden játékos pozitív élményekkel, vidáman távozott!
A foglalkozásokon továbbra is az eddigiekhez hasonló lelkesedéssel folytatjuk gyakorlást az év hátralevő részében!
U9 1. tavaszi Bozsik fesztivál
2023.03.26 Balassagyarmat, Kövi Pál Sportközpont
A hétvégén került megrendezésre az első tavaszi Bozsik fesztivál a korosztály számára! A gyerekek nagy izgalommal várták az első szabadtéri eseményt. A mérkőzések során a játékosok a korosztály sajátosságainak megfelelően próbáltak érvényesülni, melynek következtében sok szép megoldás és gól született!
Az edzéseken továbbra is lelkesen gyakorlunk és várjuk a következő alkalmakat!
A hétvégén került megrendezésre a 3. téli bozsik teremtorna
az U9-es korosztály számára
A torna mérkőzései barátságos hangulatban, sportszerű körülmények között zajlottak, melyeken sok ügyes megoldás és szép gól született! A gyerekek minden tőlük telhetőt megtettek és próbálták az edzéseken gyakoroltakat pályára vinni, ám ezen a napon nem sikerült eredményesen befejezni a támadásokat. Várjuk az első tavaszi szabadtéri fesztivált, de addig is a megszokott lelkesedéssel folytatjuk a gyakorlást!
Elkezdték az évet a Bozsikos korosztályaink is
Szombaton és vasárnap megrendezésre kerülő II. téli Bozsik teremtornán vettek részt U9-es és U11-es csapataink, akik jó hangulatú, hasznos tapasztalatokkal szolgáló megmérettetéseken vannak túl!
Hajrá Talent!
|